A posztszegény hétvége egyik híre szerint az iPhone 4S az előrejelzésekkel ellentétben közel sem fogy szarul. Bár konkrét számadatok csak a tényleges megjelenés után jönnek, az AT&T szombati sajtóközleménye még arról szólt, hogy sikerült 200 ezer előrendelőt összeszedni a regisztráció megnyitása után fél nappal. Most az Apple adta ki a hasonló tematikájú sajtólevelét, melyben arról számol be, hogy meghaladta az egymilliót az előrendelések száma egy nap alatt. Elképesztő szám, főleg az előző generáció fényében, mely 600 ezer megrendelőt kapart össze ez első napon. A szép növekedést több tényezőnek is betudhatunk: Az Apple nem csak Amerikában, de világszerte több szolgáltatóval tudott megegyezni, továbbá sokan a negyedik iPhone előtti generációkat még csak most cserélik körszerűbbre. Végül a sajtóközlemény metszete:

"...Az Apple több mint egy millió iPhone 4S előrendelést könyvelhet el, melyet egy nap alatt ért el, ezzel sikerült túllépnie a korábbi 600 ezres csúcstartót, az iPhone 4-et...

...Az iPhone 4S október végéig 22 újabb országban is megjelenik, azaz Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, Dániában, Észtországban, Finnországban, Magyarországon, Írországban, Olaszországban, Lettországban, Liechtensteinben, Litvániában, Luxembourgban, Mexikóban, Hollandiában, Norvégiában, Szingapúrban, Szlovákiában, Szlovéniában, Spanyolországban, Svédországban and Svájcban."

A bejegyzés trackback címe:

https://wireless.blog.hu/api/trackback/id/tr733292251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása