Nemrégiben derült ki, hogy a Nokia szorgosan dolgozik a sokadik, saját mobiloperációs rendszerén, annak reményében, hogy a céget kirántja a gőzölgő féceszből. Úgy tűnik a Meltemi kódnév alatt készülő rendszer nem az Android vagy az iOS riválisa szeretne lenni, a Nokia tervei szerint a feature-telefonok kapnák meg csupán. A Nokia (az amúgy évről-évre zuhanó) bevételének felét az ilyen, alsó árfekvésű készülékek tették ki tavaly, nem csoda, hogy a finn cég most ebben a szegmensben tapos a gázra. Sokan értetlenkedve, a fejüket vakarva teszik fel a kérdést, "akkor miért nem száll be az Androidba?". Lehet, hogy az egyre inkább terjeszkedő rendszerrel szemben elvei vannak a Nokiának, vagy csak a Microsofttal történt kollaborációnak vannak erős feltételei.

A Meltemi tehát nem lesz egy túl komplikált rendszer, viszont a Nokia nulláról építi fel, ami ismételten sok pénzt emészthet fel, ahogy a Linux alapú Meamo és a Meego fejlesztése is tette a közelmúltban. A finn cég emellett szépen lassan kihátrál a Symbian-ból is, mivel a rendszer már nem profitál úgy, mint sok-sok évvel ezelőtt. Reméljük, hogy ezúttal a cég jó döntést hozott a Meltemi-projekttel, ellenkező esetben sem lepődünk majd meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://wireless.blog.hu/api/trackback/id/tr23271182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása