Két hét múlva startol a 200 dolláros, Amazon szolgáltatásaira megfent tablet, de már most betalálta a "szabadalom-trollként" is ismeretes cég. Az Acacia Research a jelzőt azért kapta, mert felvásárolja más cégek szellemi tulajdonát, majd a leányvállalatain keresztül…

Az Apple új iPhone-jának bejelentésével egyben új fejezet nyílik pereskedések sorozatában is (ami ha tévében menne, szitkom lenne). Az Samsung az Apple-től már nem csak a dizájnokat "lopja", hanem a bíróságokon bevált stratégiákat is, mivel a koreai mobil-óriás…

A WP7 is beállt abba a sorba, ahol az Android és az iOS megtalálható, vagyis a Microsoft mobilrendszere is az engedélyünk nélkül gyűjti az aktuális pozíciónk koordinátáit, és küldi azt a Microsoft szervereire. Egy fejlesztő kutakodott a kamera szoftverében, melyből kiderült, hogy…

Hosszas kínlódás után a Verizon az idei év elejétől forgalmazhatja az iPhone-t, most viszont beleszólt a Apple kontra Samsung perekbe, amivel könnyen magára haragíthatja az kaliforniai céget. Általában a harmadik felek pártatlanul, a lelátóról nézik az Apple vs. Samsung…

Folytatódik a fikapöckölgetés. A Samsung most a franciáknál vágna vissza, rögtön három technológiai szabadalom megsértésével vádolja az Apple-t.A Samsung megerősítette hétfőn, hogy még júliusban beperelte Franciaországban az Apple-t, mert szerintük jogosulatlanul használnak…

A audió-technológiákkal foglalkozó cég még június közepén perelte be a BlackBerry-k gyártóját, azzal vádolva őket, hogy több készülékük a Dolby hangtömörítését jogtalanul használja.Már megállás nélkül jönnek a "perelős-hírek". Június 15-én adott be…

Bár az Android ingyenes, mégis egyre drágább a HTC-nek, ezért lehet kikacsint egy új mobil operációs rendszer felé. Az Android a mobilgyártók számára ingyenesen és szabadon felhasználható rendszer, a Google nem licenszdíjakból, hanem a minél célzottabb reklámokból profitál.…

Conan O'Brien és az író-staffja újra az Apple-t szívatja, ahogy azt már tette korábban az Final Cut Pro X-nél, és az iPad 2-nél is. A Conan című TBS-en futó, remek késő esti showműsor ugyan csak november óta van képernyőn, de ezalatt többször is reagált az Apple-nél történő…

Ázsia második legnagyobb okostelefon gyártója a múlt héten vásárolt kilenc szabadalmat a Google-től és ezekkel próbára gatyába rázni az Apple-t.Az eredetileg kettő Palm, három Openwave Systems és négy Motorola által törvényileg levédetett produktumot a Google vásárolta fel,…

A Google jelenlegi ügyvezető elnöke és volt vezérigazgatója, Eric Schmidt szerint a Motorola telekommunikációs diviziójának megvásárlása mögött nem csak a szabadalmak állnak. A Google augusztus közepén vásárolta fel a Motorola Mobility-t elképesztő, 12,5 milliárd…

...De vajon mikor robban, ha robban egyáltalán. Állítólag az Apple biztonsági emberei rendőröknek adták ki magukat, és saját maguk akartak rendet tenni.Nem mocskolódni akarok, azt sem szeretném, hogy negatív töltetű legyen a bejegyzés, úgyhogy előre leszögezném, hogy ezek nem…

süti beállítások módosítása