Akkor most valóban jól látja a Kindle tablet helyzetét a Strategy Analytics? Az előrendelések száma kicsivel százezer alatt van egy hét után, ami elsőre nem tűnik egetverőnek, de az iPad indulásakor, az első napon 300 ezer darabot sikerült eladnia az Apple-nek az abszolút piacuraló…

Sokan már most a legnépszerűbb Androidos tabletnek titulálják a novemberben megjelenő Amazon Kindle Fire-t, köztük a Strategy Analytics piackutató intézet is. Az elemzőcég körülbelül 15 millió egység eladására számít a következő évben, ami szerintük annak köszönthető,…

Október végére ígéri a most bejelentett Omnia W-t a Samsung, mely már gyárilag WP7.5-öt futtat majd, így a HTC Radar és Titan mellett Ő lesz az új (gyári) Mango-telefon. Órajelben 1,4 GHz-et tud a készülék ehhez 512 MB RAM és 8GB belső memória társul. A Samsung nem meglepő…

Túl van a tízmilliomodik Galaxy S II eladáson a Samsung, úgy tűnik nem sikerült annyira bekavarnia az Apple-nek, ahogy tervezte.A májusban megjelent készüléknek sikerült július óta megdupláznia az eladásait, így tíz millió eladott egységet könyvelt az Samsung a napokban, ami az…

Késéssel ugyan, de világszerte megjelent a ZTE Skate, szinte biztos, hogy pár hónapon belül felveszik a kínálatukba a magyar szolgáltatók is.Az európai és ázsiai régióban igen pozitívan fogadtatott ZTE Blade pontosan egy éve jelent meg (nálunk késő ősszel startolt hivatalosan,…

Az Amazon kiküldte a meghívóit a szaksajtónak, amelyek szerint szeptember 28-án, egy New York-i médiaeseményen mutatják be a ködben megbúvó Amazon-tabletet.Az Amazon 7 hüvelykes, kettő és négymagos tabletét ugyan nem mutatta még be a publikumnak, pár újságíró már…

Az LG LU6200-ban debütál az cég saját fejlesztésű, ultramagas felbontású IPS panelje. Magát a hardvert sem kell félteni, az Optimus 2X után újra dupla-magos készüléket gyárt az LG.Már az Apple-t sem érdekelte túlzottan, hogy a Retina Display (ami amúgy szintúgy LG fejlesztés…

Úgy tűnik, az alsó-közép árfekvésekbe szökik be a nem túl ismert Velocity egy tíz hüvelykes géppel, a Cruz T410-et háromszáz dollár alatti árkategóriába lövi a cég, de lesz egy még kedvezőbb kistestvére is.A Cruz T410 2.3-as Androidot futtat, 1GHz-es ARM Cortex számolgat…

Az IFA-n bejelentett Galaxy Note felpaprikázott áron jelenhet meg, az igen erős specifikációért megkéri a pénzét a Samsung.A görög TechBlog munkatársainak sikerült még az IFA-expón egy Quadrant benchmark-tesztet lefuttatni az új Samsung készüléken, ami még a hardverben uralkodó…

[IFA '11] Relatíve erős hardverrel, jelenik meg az LG új középkategóriás Android-készüléke, az Optimus Sol, viszont csak egy maggal.Az LG volt az, aki felvezette a dupla-magos készülékek kategóriáját nemrégiben az Optimus 2X-szel. Mostanra talán beláthatta, még nem teljesen…

Hát pont nem a Lenovo-tól várnánk, hogy körülbelül 40 ezer forintért adna egy Android táblagépet. Pedig a helyzet az, hogy így lesz.Leginkább a Távol-Keletről származó, sokadrangú gyártók szoktak 35-40 ezer forintért tabletet árulni, ami recseg-ropog, gyakran csak rezisztív…

[IFA ’11] Nemrégiben jelent meg ugyan a Sony Ericsson Xperia Arc-ja, amely fogadtatása igen pozitív, elismert és keresett mobiltelefon lett belőle, a cég viszont máris bemutatta a készülék revízióját, a Arc S-t. Ugyan a IFA-expó hivatalosan holnap kezdődik a nulladik nappal, de…

Itt a friss, szerény információkkal bíró Samsung-sajtóközlemény, melyben a koreai cég az új, őszi, karácsonyi szezonba küldött készülék-lineup-ot hivatott közölni. Megjegyezném, hogy ez nem összetévesztendő a nagy, szeptember elsején IFA-expón történő…

süti beállítások módosítása