Két hét múlva startol a 200 dolláros, Amazon szolgáltatásaira megfent tablet, de már most betalálta a "szabadalom-trollként" is ismeretes cég. Az Acacia Research a jelzőt azért kapta, mert felvásárolja más cégek szellemi tulajdonát, majd a leányvállalatain keresztül…

Az Apple új iPhone-jának bejelentésével egyben új fejezet nyílik pereskedések sorozatában is (ami ha tévében menne, szitkom lenne). Az Samsung az Apple-től már nem csak a dizájnokat "lopja", hanem a bíróságokon bevált stratégiákat is, mivel a koreai mobil-óriás…

Hosszas kínlódás után a Verizon az idei év elejétől forgalmazhatja az iPhone-t, most viszont beleszólt a Apple kontra Samsung perekbe, amivel könnyen magára haragíthatja az kaliforniai céget. Általában a harmadik felek pártatlanul, a lelátóról nézik az Apple vs. Samsung…

Folytatódik a fikapöckölgetés. A Samsung most a franciáknál vágna vissza, rögtön három technológiai szabadalom megsértésével vádolja az Apple-t.A Samsung megerősítette hétfőn, hogy még júliusban beperelte Franciaországban az Apple-t, mert szerintük jogosulatlanul használnak…

A audió-technológiákkal foglalkozó cég még június közepén perelte be a BlackBerry-k gyártóját, azzal vádolva őket, hogy több készülékük a Dolby hangtömörítését jogtalanul használja.Már megállás nélkül jönnek a "perelős-hírek". Június 15-én adott be…

Bár az Android ingyenes, mégis egyre drágább a HTC-nek, ezért lehet kikacsint egy új mobil operációs rendszer felé. Az Android a mobilgyártók számára ingyenesen és szabadon felhasználható rendszer, a Google nem licenszdíjakból, hanem a minél célzottabb reklámokból profitál.…

Ázsia második legnagyobb okostelefon gyártója a múlt héten vásárolt kilenc szabadalmat a Google-től és ezekkel próbára gatyába rázni az Apple-t.Az eredetileg kettő Palm, három Openwave Systems és négy Motorola által törvényileg levédetett produktumot a Google vásárolta fel,…

Már nem csak Európában, hanem Ázsiában is többszörös szabadalomsértéssel vádolja az Apple a Samsungot, azok után, hogy a németeknél részben, a hollandoknál pedig teljes sikerrel nyerte meg az szabadalmi pereket.Az Apple a Tokyo-i Bíróságon adta be a perindítványt. A…

Júniusban perelte be az iCloud Communications a Apple-t, amiért a felhőszolgáltatását iCloud-nak keresztelte. Most meggondolta magát és visszalépett.Nyilván nem örült az VoIP-lehetőségeket kínáló, 2005 óta létező és bejegyzett aprócska cég iCloud Communications, mikor a nyár…

[IFA '11] Mivel a Németországban blokkolva van a Galaxy-termékcsalád forgalmazása, és az IFA-expó ugyebár német rendezvény, vagy a Samsung döntött úgy hogy csak záros ideig lehet megtekinteni élőben a Galaxy Tab 7.7-et, vagy utasítás szerint szedték le az asztalokról.Elsején…

A Google jelenlegi ügyvezető elnöke és volt vezérigazgatója, Eric Schmidt szerint a Motorola telekommunikációs diviziójának megvásárlása mögött nem csak a szabadalmak állnak. A Google augusztus közepén vásárolta fel a Motorola Mobility-t elképesztő, 12,5 milliárd…

...De vajon mikor robban, ha robban egyáltalán. Állítólag az Apple biztonsági emberei rendőröknek adták ki magukat, és saját maguk akartak rendet tenni.Nem mocskolódni akarok, azt sem szeretném, hogy negatív töltetű legyen a bejegyzés, úgyhogy előre leszögezném, hogy ezek nem…

Épphogy sikerült az Apple-nek kitiltatnia a Galaxy telefonokat 32 európai országból, a Holland bíró nem fogadta el a vállalat panaszát a slide-to-unlock funkcióval kapcsolatban.Valahogy úgy érzem ez az egyetlen szabadalmi bejegyzés aminek a végére járt a bíróság -ami meglehetősen…

Úgy tűnik félig-meddig sikerrel járt az Apple Hollandiában: A bíróság elismerte a szabadalomsértést, és 32 európai országban letiltotta a Galaxy S, Galaxy SII és a Galaxy Ace forgalmazását. Ez jelentős kiesést jelent a Samsung-nak, hisz a legkeresettebb Galaxy-készülékekről van…

Vicces poszttal nyit a blog a mai napon. Legalábbis a szituáció mindenképp az, emellett eléggé rajzfilmszerű. Tart már egy pár hete a pereskedés a táblagépek nagyjai, az Apple illetve a Samsung közt. Az Apple perel a nagy, téglalap kialakításért, a kerek sarkokért, domináns…

Valahogy nem úgy végződött a sakkjátszma Németországban, ahogy az az Apple fejében előrevetült, de nem adja fel: Elszántan folytatja hadjáratát és egy érthetetlen oknál fogva most a Hollandoknál próbálja perelni a Samsungot.Most a 3G/3GS és a Galaxy S közti (erősen létező)…

Amerikában. Egészen pontosan New York városában. A Reuters szerint az Apple két üzlet ellen indított pert, mert az általuk nem jóváhagyott tokokat, fülhallgatókat illetve egyéb kiegészítőket forgalmazott iPhone-hoz, iPod Touch-hoz és iPad-hez.Az Apple feltehetően azért kezdett el…

Összegezzük a dolgokat: Az Apple bepereli a Samsungot, szabadalomsértéssel. Be is nyújtja a keresetét a düsseldorf-i bíróságra (véletlenül sem USA-ban, vagy Koreában), egy hamis "bizonyítékkal" (értsd: egy képpel, amelyen az iPad és egy Apple remek grafikusai által az…

süti beállítások módosítása