Úgy tűnik a RIM célzottan lassítja a PlayBook gyártását. A kanadai cég produkciós igényei csökkentek, ezért gyárt kevesebbet a Quanta. A RIM gyárpartnere a Quanta ezer dolgozót épített le a PlayBook projektről, így a gyártói kapacitás is csökkent, de nem így próbál…

A RIM társ-vezérigazgatója bejelentette, hogy a második negyedéves eladások miatt kénytelenek visszavenni a BlackBerry PlayBook árából.Ugyan még nem derült ki, hogy a RIM által tervezett hivatalos kiskereskedelmi ár mennyi lesz, de sok kanadai viszonteladó már drasztikusan…

Könnyen lehet, hogy a PlayBook ugyan arra a sorsra jut, mint a WebOS és a HP készülékei. A RIM nyilvánvaló okokból nem hozza le a tablet eladási értékeit.A több elemző szerint a BlackBerry, mint márka már nem teljesít és nem is fog úgy, ahogy a RIM megjósolta. Jön az új…

A audió-technológiákkal foglalkozó cég még június közepén perelte be a BlackBerry-k gyártóját, azzal vádolva őket, hogy több készülékük a Dolby hangtömörítését jogtalanul használja.Már megállás nélkül jönnek a "perelős-hírek". Június 15-én adott be…

süti beállítások módosítása